RSS

ELIXÍR Magazin 2005. július / 197. szám HATÁROK NÉLKÜL: Létezik-e távgyógyítás?

ELIXÍR Magazin
2005. július / 197. szám

HATÁROK NÉLKÜL
Létezik-e távgyógyítás?

A volgai bolgár származású Tagir Abdull Al Bulgary sokoldalú és tapasztalt távgyógyító. Több mint húsz éve foglalkozik betegekkel, melynek során hétköznapinak nem mondható intuíciós, telepatikus, tisztánlátó képességét, elméleti tudását és tapasztalatait ötvözve alakította ki sajátos, egyéni gyógyító módszerét.

  1. Hogyan lett távgyógyító?
    Részben családi motiváció hatására. A nagynéném a szovjet honvédelmi minisztériumnál dolgozott az amerikai-szovjet hidegháború idején. Az volt a feladata, hogy az Amerikában tartózkodó szovjet kémekkel telepatikusan részinformációkat küldjenek egymásnak. Én is éreztem magamban telepatikus képességeket, de igazából a nagynéném segített ezt kifejleszteni. Először komolyan akkor használtam, amikor egy szovjet biológiai állomáson növénykísérletet végeztünk. Többek között gabonát „programoztunk”, ami azt jelentette, telepatikus ráhatással elértük, hogy a „kezelt” gabona gyorsabban nőjön, mint a „nem kezelt”. Ezután egy kijevi kórházban dolgoztunk egy csoport gyógyítóval együtt. Extraszensz technikát, vagyis az érzékszerveken túli érzékelés módszerét alkalmazva diagnosztizáltunk és gyógyítottunk. Ez azért volt népszerű akkor és most is, mert már a betegségtünetek konkrét megjelenése előtt is képes kimutatni az emberben lejátszódó energetikai elváltozásokat. Az évek során megtanultam, hogy az energia, amely minden emberben létezik, irányítható, és távolságtól függetlenül hat.
  2. Ezek szerint bárki képes lenne a távgyógyításra?
    A képesség mindenkiben megvan, de vannak, akik alapvetően érzékenyebbek, és vannak, akik kevésbé. A módszer tanulható, fejleszthető, egyeseknek könnyebben, másoknak nehezebben megy. Mint ahogy mindenki meg tud tanulni zongorázni, de nem mindenkiből lesz zongoraművész. Tanfolyamokat tartok, ahol eszközt adok az érdeklődők kezébe arra vonatkozóan, hogy gyógyítói képességüket mi módon fejleszthetik. Ezután már csak rajtuk áll, hogy mennyit gyakorolnak és dolgoznak.
  3. Hogyan jutott Magyarországra?
    A nagynénémnek volt egy betege a kijevi kórházban, aki a magyar nagykövetségen dolgozott, ő hívta az egész csoportot Magyarországra. Kecskeméten nyitottunk egy rendelőt, amely Budapest mellett ma fontos állomás az életemben. Az általam alkalmazott sokféle diagnosztikai és gyógyító módszer közül a távgyógyítás az, ami viszont nem helyhez kötött, bárhol elvégezhető.
  4. Hogyan történik a távgyógyítás?
    Mint minden természetgyógyászati módszer esetében, úgy itt is a betegség valódi okának kiderítése a cél. Értelmetlen lenne csak a tüneteket kezelni, mert ha nem a betegség okát orvosoljuk, a tünet előbb-utóbb ismét megjelenik. Leegyszerűsítve az történik, hogy közvetetten- telefonbeszélgetés, fénykép, a hozzátartozó elmondása, levél, e-mail segítségével, anélkül, hogy látnám, ismerném, vagy bármit tudnék a betegről – intuitív módon, távérzékeléssel ráhangolódom. Információt kapok az energiaszintjéről, lelki sérüléseiről, valamint az ehhez kapcsolódó testi problémákról. A kezelés során pedig energiát adok át a betegnek, amellyel a szervezet energiaegyensúlya helyreáll. Figyelembe véve a betegség típusát és mértékét, az energiaátadás mellett természetesen tanácsokat adok egyéb terápiás kezelésekre is.
  5. Mit érez vizsgálat és kezelés közben?
    Valójában egyszerre látok és érzek, de minden esetben másképpen. Például ha a beteg stresszes, feszült, akkor olyan érzet keletkezik bennem, mint amikor egy dió két fele nem akar szétválni, vagy egy ajtó nem akar kinyílni. Ezt nem látom, de az érzés ehhez hasonlít. Előfordul, hogy konkrétan látom a problémás szervet, például visszérprobléma esetén a véredényt. Máskor csak sötét foltként érzékelem a beteg területet. Amikor energiát adok át, sokszor olyan érzés, mintha lézersugarat juttatnék a szervezetbe, amely a beteg résznél egyszer csak megakad.
  6. Érez-e valamit a beteg a távgyógyítás során?
    Ez is változó – van, aki gyógyítás közben semmit sem érez, míg mások bizsergést, zúgást, nyomást érezhetnek. Kezelés után pedig a javulás érzékelhető, például aki ideges, az megnyugszik. Minél súlyosabb a betegség, annál valószínűbb, hogy közben és utána is erőteljesebb érzet keletkezik. A gyógyulás során sokszor felerősödnek a tünetek, és ez az átmeneti rosszabb állapot addig tart, amíg az energiaegyensúly helyre nem áll. Aki ezt nem tudja, azt hiszi, hogy valami rosszat tettem vele.
  7. Ha akarná, ártani is tudna?
    Igen, de sosem élnék vissza a bennem rejlő képességekkel, ennél magasabb szinten állok, és erősebb bennem a felelősségtudat.
  8. Ön szerint összefügg a gyógyítás hatékonysága a távolsággal?
    Bár az okát nem tudom, de sokszor azt tapasztalom, hogy minél távolabb van tőlem a beteg, annál könnyebben tudom gyógyítani. Egyszer például egyik dél-amerikai mérkőzése előtt megkért egy birkózó, hogy segítsek neki a meccs előtt stressz oldásában. Bár messze volt, és az időeltolódás miatt órára ébredtem, nem esett nehezemre segíteni. De kértek már segítséget Kínából is, egy üzletember éppen kint tartózkodott, miközben rosszul lett. Nyomást érzett a szívében, amit szerencsére sikerült gyorsan és könnyedén meggyógyítanom.
  9. A távgyógyítást sokan távhipnózisnak tartják. Az Ön módszerének van-e köze a hipnózishoz?
    Mindig az adott személyre szabottan alakítom ki a gyógyítás módszerét. Ha arra van szükség, hipnózist alkalmazok, például súlyos kábítószeres betegek esetében. Ezt azonban nagyon nehéz távgyógyítással kezelni, ezért ilyenkor inkább közvetlen gyógyítást szoktam javasolni.
  10. Milyen betegségeket tud távgyógyítással kezelni, és van-e olyan, amit nem tud?
    Majdnem minden betegséget gyógyítok, de annak stádiumától függ, hogy felelősséggel elvállalhatom-e. előfordul, hogy felmérem a beteg állapotát, de nem vállalom a gyógyítást. Például súlyos daganatos betegeket nem gyógyítok, sokszor lemondom a gerincsérülés következtében mozgásképtelenné vált betegeket, vagy azokat az agyvérzéses betegeket, akiknél hosszabb idő telt el a betegség kialakulása óta. A távgyógyítás ilyenkor túl sok időt és energiát venne el, ezért nem vállalom. Nem gyógyítok akut, heveny gyulladásos betegségeket, nem vállalom a baleset utáni vérzéscsillapítást, amit egyébként lehetne távgyógyítással kezelni, mégis sokkal hatékonyabb az orvosi beavatkozás. A szomatikus betegségek közül legkönnyebben a szív-, az érrendszeri és a gerinceredetű betegségeket tudom gyógyítani, de mivel sok betegség kiváltó oka a helytelen gondolkodás, igyekszem pszichés szinten korrigálni a problémát. Amikor ráhangolódom egy emberre, információt kapok a múltjáról és jövőjéről is. A múlt ismerete hatékonyabbá teszi a kezelést, és szükség esetén tanácsokat tudok adni a jövőre, a sors „korrekciójára” is.
  11. Azonnal meg tudja gyógyítani a betegeit?
    Ritka, amikor egy kezelés elég, általában több alkalom szükséges. Amikor felmérem a beteg állapotát, meg tudom mondani, hány „távgyógyításra” van szükség. Ha a betegség régóta fennáll, több idő kell a kialakult energiablokkok megszüntetéséhez.
  12. Minden embert egyformán könnyű gyógyítani?
    Mindenkit meg lehet gyógyítani, de a felnőtteket nehezebb, mint a kisgyerekeket vagy az állatokat, mert életük során túl sok feszültség halmozódott fel bennük, ami gátolja az energia szabad áramlását.
  13. Honnan lehet tudni, hogy aki távgyógyítónak vallja magát, valóban képes-e a gyógyításra?
    Aki azt állítja magáról, hogy minden betegséget meg tud gyógyítani, az gyanús. Ha ez igaz lenne, akkor az illető nem ember, hanem Isten lenne. Egyébként pedig sajnos csak tapasztalati úton lehet megtudni, hogy valaki tényleg hiteles-e.
  14. Elmesélne egy érdekes esetet?
    Kezeltem egy fiatal lányt, akit az orvosok skizofrénnek nyilvánítottak. Amikor rátörtek a rohamok, a környezetében levő elektromos készülékek mindig tönkrementek. A kezelés során kiderült, hogy valójában nem is ő a „beteg”, hanem a barátja táplálja folyton negatív energiával, aki keringési rendellenessége mellett komoly idegrendszeri problémával és epilepsziás rohamokkal küzdött. Ez az eset is azt bizonyítja, hogy az első és legfontosabb dolog a betegség valódi okának kiderítése.

Idén kora tavasszal ismeretlen vírus söpört végig Európán. Főleg a kisgyerekek között tarolt, akik közül sokan kerültek – a magas láz, hányás és hasmenés következtében – kiszáradás veszélyével kórházba. A négyesztendős Tamással is ez történt, ám a gondos orvosi kezelés ellenére állapota mit sem javult, még tizenkét nap múltán is infúzióval tartották életben, hiszen ezalatt láza nem csökkent, és egyetlen korty ital-étel sem maradt meg benne. Ekkor kezdett el Tagir Abdull távgyógyítással dolgozni a kis betegen. A hatás döbbenetes volt, szülők sem hittek a szemüknek. A kisfiú erőre kapott: inni, enni kezdett, óráról órára javult az állapota. Nem telt belé három nap, és gyógyultan hagyta el a kórházat. Mi történt valójában? A véletlen műve volt, hogy a távgyógyító éppen abban a pillanatban lépett „működésbe”, amikor az orvosok erőfeszítéseit siker koronázta? Ki-ki maga döntse el!

Tudományos szemszögből

Az ember általában idegenkedik attól, amit nem lehet feketén-fehéren látni, mérni vagy bizonyítani. Ilyen a távgyógyítás is, ami misztikusnak tűnik, mert nem kézzelfogható. Nehéz elhinni, hogy lehetséges a gyógyítás, ha egyszer a beteg és a gyógyító kilométerekre van egymástól.
Dr. Egely György feltaláló, gépészmérnök több mint tíz éve végez intenzív kutatásokat a különleges energiaátadási folyamatok területén. Véleménye szerint a távgyógyítás létezik és működik, ami azonban egyelőre csak példákon keresztül igazolható. Az esetek alapján elmondható, hogy a távgyógyítás tanulható, átlagos képességgel rendelkező emberek is tudják alkalmazni, és hatékonysága külső, valamint belső tényezőktől függ. Sajnos azonban a tudomány jelenleg nem tart ott, hogy pontosan meghatározza a fellépő energiákat, a távgyógyítás sebességét, hatótávolságát és egyéb, a fizikában megszokott és elvárt paramétereit.


Comments are closed.